MÉRGEZŐ
ISKOLABUSZOK

A vidám amerikai családi filmekből mindannyian ismerjük a sárga iskolabuszokat. Ki gondolta volna, hogy a diákok által belélegzett füst mennyiségét vizsgáló felmérés során a természeti erőforrásokat védelmező tanács (Natural Resources Defense Council, NRDC) elmarasztó véleményt alkot róluk. Kiderült ugyanis, hogy a dízelmotoros iskolabusszal utazó gyermekek négyszer annyi mérgező kipufogó gáznak vannak kitéve, mint azok, akik autóval jutnak el az iskolába.

Sárga iskolabusz a parkolóban
Az átlagos amerikai iskolás az év 180 napján naponta 1-2 órát tölt az iskolabuszon. Ha tíz éven át, minden nap kipufogógázokat lélegzünk be az iskolába menet és jövet, az 23-46 esettel növelheti a daganatos elhalálozások számát (egymillió diákra vetítve), derül ki az NRDC jelentéséből.
Mérgező iskolabusz vezetés közben
A fenti kutatások alapján a környezetvédelmi hivatal (Environmental Protection Agency, EPA) megtiltotta a buszvezetőknek, hogy járó motorral várakozzanak, valamint javaslatot tett arra, hogy az iskolabuszokat a káros emissziókat csökkentő részecskeszűrővel szereljék fel. Habár az iskolabuszok gyártói ma már LPG és CNG üzemű modelleket is kínálnak, az amerikai gyermekeket továbbra is elsősorban dízel üzemű buszokkal szállítják iskolába.